Szoknyák a nádban! Színlelés vagy szédülés?

Szoknyák a nádban! Színlelés vagy szédülés?

Miről is szólhatna az elkövetkező időszak, mint az igazi klasszikus nagy csukákról!

Ha valamiről, akkor ezekről a hetekről – jó esetben hónapokról - nagyon nem érdemes lemaradni, hiszen egész évben nincs még egy ilyen intenzív, nagy csukás időszak, amikor ilyen „zabálást” mutatnának be ezek a roppant agresszív ragadozók! Most van itt az ideje, hogy a megfelelő helyen, a lehető legoptimálisabb csalit használva keressük az igazán nagy halakat! A felszerelésünk további optimalizációját már nem is említettem, mert természetesen a nagy csukák, a rekord halak kiváltképp igénylik a különlegesen erős felszerelést, komolyabb horgokat, vagy éppen előkéket.

 

Először is találjunk rájuk!

A „Szoknyák a nádban” cím természetesen az eredményesen használható „kereső” csalik külsejére, és a hazai csukák egyik legkedveltebb tartózkodási helyére utal. Természetesen a hazai vizek is rengeteg rejtőzködési lehetőséget nyújtanak a csukáknak, de ahogy a skandináv vadonban, itt sincs másképp - ha vannak nagy törések, vagy bedőlt fák, egyéb akadók, akkor a nagy csukát biztosan megtaláljuk rajta.

 

Most pedig néhány csalit szeretnék bemutatni, ami az apró részletekig mind minőségében, mind részletgazdagságban, mind mozgásban komoly csuka mágnes lehet!

Első és talán a kedvenc kereső csalim az Ikasama Spinner Bait.

  

Az egyik kedvencem termékfotón, leginkább a zavaros vizeken tudjuk jól használni: 

Az ikasama japán szó jelentése szédelgés, vagy színlelés. Természetesen ez a kifejezés a spinner bait mozgására utal, ami vezetési technikától függően kiválóan utánozhatja a menekülő kishalat (gyorsan vezetve), vagy épp megállítva a szédült, bódult halat, ami épp a meder felé zuhan be, ezzel is kiváló célpontot jelentve a vadászó csukáknak.

Egy másik klasszikus szín, elsősorban a tiszta vizekben működik jól!

Az Ikasama klasszikus felépítése a szoknya, a horog, a pengék, vagy körforgók és az ólomfej. A szoknyával kezdve elsőre feltűnik gumis anyaga, ami a nagyobb vibráció és ingerkeltés miatt is gumis anyagból készült. Fontos különbséget tenni a lágyabb (szelepgumi jellegű) és a durvább gumikkal szerelt spinnerektől, ennek anyaga az előbbi. Színben 4 verzió érhető el a klasszikusnak mondható 14 grammban, míg a PRO változat valamivel nehezebb, de szintén négy színt vonultat fel. A súlyán kívül a legnagyobb különbség az a trailer horog, ami sokszor a rontott kapásokat biztosítja felül! Az ikasama horgait a VMC-től kölcsönzi, ami már évtizedek óta a siker záloga.

A pengék: számukat tekintve 2 db, színük pedig ezüst, vagy épp arany, természetesen igazodva a szoknya színéhez. Alakjukat tekintve egyikük csepp, még a másik egy nyújtott levélforma (Colorado Willow Leaf). Ha szeretnénk saját arcunkra szabni az egyébként kiválóan működő spinnert, akkor talán itt tudunk egy pici változtatást tenni. A pengék számát csökkentve egyre, vagy épp egy festést, színezést adva „tunningolhatjuk” tovább csalinkat. Nem mintha szükség lenne rá, ha az eredményességét nézzük!

Ez az a csali, amivel érdemes megkezdeni a dobálást!! Kiváló kereső csali, gyorsan megmutatja, hogy van-e egy-két csuka megbújva a közelben. A csali külön szépsége, hogy nagyon nehezen akad el. Persze nincs akadhatatlan csali, de a kialakításának köszönhetően egyértelműen nehezebben akad el, mint egy jig, vagy sima körforgó, így bátran dobálhatjuk nádszélbe, bedőlt fák, akadók mellé!

 

A következőekben a Sukato „Szoknyás jiget” és a Kentoka „Chatterbaitet” fogjuk bemutatni!

Addig is fogadjátok szeretettel néhány Ikasama fogásunkról készült képünket!

Attila egy gyönyörű csatornalakóval, majd a következő kép szintén egy szép "Békés környéki" hal.

Az Ikasama Pro - fehér színével fogott csuka

Egy friss 5kg körüli fogás

Még a zavaros vízben az FT színkód!

Egy szintén FT színkódos erőltetett mosoly

RB-s csuka Szabó Balázstól


Az IKASAMA-t itt találjátok az oldalon:

IKASAMA VÁSÁRLÁS

Save

Leave a Reply

All fields are required

Name:
E-mail: (Not Published)
Comment: